Pusztai Andrea

“Van egy hely a világban, egy nagyon fontos hely,

ahol mindenen tudunk változtatni. Ez a hely belül van.”

Rólam

A Gold Book Könyvkiadó szerzője vagyok. Theophano bizánci császárné életéről írtam egy három részes történelmi regényt. Nem csak történelmi témákat írok, hanem sok minden mást is, az utóbbi időben forgatókönyvekkel is foglalkozom. Filozófia és kiadói ismeretek szakirányon diplomáztam Szegeden, tanultam kreatív írást és forgatókönyvírást. Jelenleg egy fantasy regényen, egy Árpád-házi királynékról szóló terjedelmes történelmi regénysorozaton, valamint két nagyjátékfilmen dolgozom.

BIZÁNC, I. KÖNYV

Kr. u. 958. Anasztázia atyja tiltása ellenére Bizáncba megy, hogy bejusson a palotába és ott megnézhesse a zsiráfokat. Nem várt kalandokban lesz része, míg a sors keze által összeismerkedik a hun Tarján törzs vezérével, Kagannal. Anasztázia elindul a kiválasztás ünnepélyes versenyén a császári herceg, Rómanosz kegyeiért. Az első részből megtudhatjuk, hogyan is lett Anasztáziából néhány véletlen összejátszása során gyermekből egy tekintélyes császárnő, anélkül, hogy valaha is áhítozott volna erre a címre. Anasztázia a küzdelmek után azonban azon kapja magát, hogy szívének egy darabja a hun vezérnél maradt.

BIZÁNC, II. KÖNYV

Kr. u. 958. A trilógia első kötetében megismert Anasztázia immár Theophanó császárnőként az udvari intrikák kereszttüzébe kerül. Amikor megpróbálják megmérgezni, tanácsosabbnak tűnik vidéki birtoka biztonságába visszahúzódni, ám Anasztázia kihasználja a lehetőséget, és a tiltás ellenére a hadjáraton járó férje, Rómanosz után szökik. Kagan vezér összegyűjti a bizánci császárnak ígért húszezer lovast, és elindul Rómanosz serege után, hogy együtt ütközzenek meg a fenyegetően közeledő odjogur törökökkel, ám náluk is sokkal halálosabb veszély közeledik keletről.

BIZÁNC, III. KÖNYV

Kr. u. 964. Anasztázia az udvarban továbbra is Hánnész főtanácsosra támaszkodva fokozatosan eltávolítja a hatalom közeléből riválisait, céltudatosan egyengetve a trónhoz vezető utat Rómanosz császártól született fia, Bazileiosz előtt. A hatalmi egyensúly törékeny, és amikor Ottó német király Itália nagy részének elfoglalása után német-római császárrá koronáztatja magát, veszélybe kerülnek a Bizánci Császárság itáliai birtokai. Ekkor tér vissza az udvarba Odélia Szklérosz, Georgina régi ellensége, aki Johannész Tzimikész hadvezérrel szövetségre lépve olyan támadást indít Theophanó császárné ellen, amibe az egész birodalom beleremeg.

Három kötet

35% 

kedvezménnyel a

Gold Book Könyvkiadónál.

Részletek itt:

Írói honlap. Utolsó frissítés ideje 2020. július.

Film

Folyamatban van több filmprojekt, amikről természetesen nagyon szívesen mesélnék, de még nem tehetem. Amint lehetséges, hozom a híreket. Tizennégy filmterv van a fiókomban, ezek megvalósítása hosszadalmas, egy film felnövekedése mindig sok időbe telik. Annyit azért elárulok, hogy történelmi vonatkozású, izgalmas projektek ezek, hamarosan hallani fogtok róluk. Kis türelmet kérek még a legfrissebb hírekig, addig is ajánlom a könyveimet, novellákat, interjúkat, az oktatói felületemet vagy a Libellus Magazint.

Irodalom

A regényeken kívül írok novellákat is, ezek közül több megjelent antológiákban és magazinokban. Összegyűjtöttem egy felületre amit akár azonnal el is olvashattok, megnézhettek és átböngészhetitek, itt található:

Libellus Magazin

A Libellus Magazin egy olyan facebookos oldal, ahol szerkesztői visszajelzéseket adunk amatőr íróknak. Az oldal alapító tagjaként büszke vagyok erre a tevékenységre és mind a négy kollégám munkájára. Olyan novellákat publikálunk az oldalon, amelyek egy bizonyos színvonalat már elértek, de még van hová fejlődniük, ebben segíteni próbálunk. A kiemelt novellák szerkesztővel való munkára adnak lehetőséget és az oldalon is kiemeljük ezeket, hiszen már a kiadói szint közelében vannak. Minden tollát próbálgató írónak jó szívvel ajánlom, a pályázati kiírás itt:

Oktatás

Néhány éve foglalkozom kreatív írás oktatásával. Készítettem egy önálló tanuláshoz kifejlesztett oktatói honlapot, ahol szeretettel várom a kezdő írókat, és mindenkit, aki szívesen fejlesztené az íráskészségét. Itt található:

Ne pörgess vissza! Itt is eléred:

Többet szeretnél olvasni?